A természet ereje

Fogyásprogram 4. hét

A héten újra megindult a súlyvesztés. 143 kg 40 dkg a pillanatnyi állás. Többféle fantomfájdalmak jelentkeztek ezen a héten is, de ha nem figyeltem volna árgus szemekkel minden kicsi változást, lehet, hogy el is siklottam volna felettük. Ugyanis apró, nagyon rövid idejű jelzések voltak csupán. Valamiért a jobb könyökömben levő fájdalom viszont még olykor változatlanul vissza-visszatér.

A héten számomra a legjobb és legremekebb történet az az, hogy a feleségem teljesen rászokott a “méretvétel” ölelésre. Nagyon jólesik nekem minden ilyen eset több szempontból is. Egyrészt így észrevétlenül még közelebb kerülünk egymáshoz, ami már önmagában is nagyon jó, de másrészt szinte minden alkalommal azt mondja, hogy: -Megint ment lejjebb a hasad, úgy veszem észre!- Nemsokára megnézzük centivel is a változást, de addig is élvezem minden pillanatát ennek a remek új szokásnak.

Annyit írnék még megjegyzésképpen, hogy aki tart attól, hogy sok mindenről le kell mondani a kúra alatt, annak azt kell mondjam: nincs igaza! Tegnap (szombaton) fiam születésnapja apropóján sütöttünk egy a diéta szabályainak megfelelő süteményt. Valamint sütöttünk egy hasonló süteményt, ami nem diétás recept szerint készült és azt kell mondanom, hogy a családnak a diétás sokkal jobban ízlett, mint a másik. Akit érdekel a recept, keressen a Facebook oldalamon, szívesen átadom a receptet.

Mindenkinek szép napot és együk magunkat egészségesre és csinosra!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!